A Badacsony-hegyen évszázadok óta szőlőt termesztettek és bort készítettek az itt élő emberek. A szőlő művelése a „bakművelés” volt. A tőkén több éves fás részeket is hagynak, ami miatt a talajtól eltávolodik, és a továbbiakban már nem lehet eredményesen takarni. Általában 3-4 ilyen felmagasodott fás részt – bakot – hagynak egy tőkén. A tőke kehelyszerű lombot nevel, karós támasszal látják el. Ez rövid csapos négy és két rügyes metszést jelentett: csaposmetszést: a tőkén egy-kétéves termőrészeket is hagynak. Ez a művelésmód annyira ismert volt, hogy „badacsonyi váltócsapos metszésként” terjedt el, nemcsak a hegyen, hanem az egész borvidéken.
A borászatban az oxidativ borok készítése általános. Ennek a borkészítési eljárásnak lényege, hogy a bor levegővel érintkezik, így az eredeti gyümölcsaromák helyét az érlelési jegyek foglalják el. A kezdetben kicsattanó gyümölcsösséget fokozatosan felváltják a mélyebb illatok. A jól beérett szőlőkből magas alkohol tartalmú, testes borok készültek. A borok több éves érlelés, ászkolás után kerültek piacra. A bor érlelése tölgyfából, esetleg akácból készült nagyméretű hordókban, pincehőmérsékleten történik. Ennek a technológiának az előmunka igénye nagyon magas.

A megváltozott közgazdasági és piaci viszonyok miatt – elfogyott a kézi munkát végző dolgozók száma – változtatni kellett. Ezért az 1960-as évektől megváltozott a technológia a szőlőművelésben és a borászatban. A kézi munkát, ahol lehetett, a gépekkel végzett munka vette át. Így alakult ki a széles soros, magas tőkeformájú szálvesszős szőlőművelés. A szőlőtőkét úgy metszik, hogy a rövidcsapok mellett hagynak szálvesszőket is, amit a huzalhoz kötöznek.
A borászatban megmaradt a hagyományos ászkolásos (oxidatív) borkészítés, de megjelentek az új technológiaként a reduktív, azaz az oxigén kizárásával készült borok is. Ennek a borkészítési eljárásnak célja, hogy az elsődleges gyümölcsaromákat, a frissességet megőrizze. A levegőtől elzártan, irányított, hűtött körülmények között történő erjesztés, érlelés rozsdamentes acéltartályban történik.

A Badacsonynak épp ez a csodája, hogy mindkét technológia alkalmazásával fantasztikus ízvilágú, kiváló minőségű borok készítésére alkalmas.