Bódi Mária Magdolna Imaút – a badacsonytördemici kőkeresztek útja

Tördemici kőkeresztek

Az ég és föld itt, a Balaton-felvidéki tanúhegyeken összeér. Itt magaslanak azok a kőkeresztek, melyeket a tördemici nép Krisztus szenvedésének és kereszthalálának emlékére emelt az elmúlt évszázadok folyamán. Kilenc kőkereszt, amelyeket, ha föntről szemléljük, és gondolatban összekötjük, összességében egy nagy kereszt alakot rajzolnak ki. E míves kereszteket az elmúlt évek folyamán a falu fokozatosan felújította, újra értékelve azokat, új hangsúlyt adva nekik. A felújításokat Vollmuth Péter polgármester kezdeményezte és Bodor István szobrász-restaurátor végezte el. 

Bódi Mária Magdolna

A Bódi Mária Magdolna Imaút állomásai a település legszebb pontjait átölelő kőkereszteken át vezetnek, és az ide látogatókat imára, elmélkedésre hívják. Az Imaút a vértanúságot szenvedett munkáslány, Bódi Mária Magdolna nevét viseli. Bódi Mária Magdolna a Szigliget és Tördemic közti út mellett álló malom cselédlakásában született 1921. augusztus 8-án és ugyanezen év Nagyboldogasszony ünnepén keresztelték meg a tördemici plébániatemplomban ma is álló keresztkútnál. A 24 éves mélyen hívő munkáslány1945. március 23-án Litéren ellenállt a nőkkel erőszakoskodó szovjet katonáknak, ezért az egyik katona lelőtte. Boldoggá avatási eljárását még Mindszenty József veszprémi püspök indította el 1945-ben, mert úgy gondolta, hogy az ifjúságnak kellenek az ilyen példaképek. Bódi Mária Magdolnát – „a vértanút, aki a 20. század legsötétebb éveiben minden erejét, képességét Isten szolgálatába állította, reményt adva a rászoruló, a hittől elszakadt, a háború borzalmait átélő embereknek” – az egyház 2025. szeptember 6-án avatta boldoggá.

Imaút

Az Imautat Szakács Péter badacsonytördemici plébános hívta életre 2021-ben, aki korábban Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei szakaszában volt delegátus. Nem létesített új állomásokat, hanem a falu története során emelt és felújított kőkeresztekből állította össze a zarándokutat, amelynek létesítését Horváth Zoltán polgármester, és a Badacsonylábdi Partszépítő és Fürdőegyesület támogatta, a veszprémi Érsekség hagyta jóvá. Megáldására 2021. augusztusában, Bódi Mária Magdolna születésének centenáriumi ünnepségén került sor.

Az imaút kb. 6 km hosszú, kerékpárral a táv kb. 30 perc alatt tehető meg, gyalogosan kb. 2 óra gyaloglást jelent. Ha az úton végig imádkozzuk az ide írt kilencedet, az plusz kb. 1 órás imádságot jelent. 2024-ben készült egy rövidebb (kb. 15 perces) kilenced ima is abból az alkalomból, hogy Ferenc pápa határozatot adott ki arról, hogy Bódi Magdi vértanúként tisztelhető, és kitűzte a boldoggá avatás időpontját.

Ebben a kilencedben Bódi Mária Magdolna lelkiségének kilenc legfontosabb jellemzőjét, Istenbe vetett mély hitét, bizalmát, reménységét és szeretetét dolgozta fel a szerző. Az imakilenced imádságait és elmélkedéseit a „Boldogok a tiszta szívűek” c. zarándokkönyv tartalmazza, amit Bódi Mária Magdolna születésének 100. évfordulójára adtak ki 2021-ben. Az imák rövidebb változata Szakács Péter honlapján olvasható: www.padrepeter.hu 

1. állomás a Szentháromság szobor: Az erős hit kegyelme – GPS: 46°47’25.4″N 17°28’26.6″E

A badacsonylábdihegyi strandtól indul a „Bódi Mária Magdolna Imaút”. A lábdi strandnál álló Szentháromság szobrot több régi töredék felhasználásával Bodor István szobrász-restaurátor készítette Földi István Badacsonytomaj kerületi esperes-plébános és Kisnemes János nagyatádi plébános támogatásával. 2012. május 27-én Pünkösd vasárnapján került sor a felszentelésére. Felirata: „A Szentháromság Dícsétere.”

2. állomás az Ignác Kápolna keresztje: A hittel végzett imádság – GPS: 46°47’45.7″N 17°28’32.4″E

1869. évben Soós Ferencz állíttatta, aki az egyháznak a telket adta az 1850-ben épült Loyolai Szent Ignác kápolna építéséhez. Műemléki védelem alatt áll. Restaurálása 2005-ben történt.  Felirata: „Atyám bocsásd meg nekik.  Sz. Lukáts 23.34.”

3. állomás a Kulcsár-Horváth kereszt: A teremtett világ tisztelete GPS: 46°48’13.6″N 17°28’22.9″E

A Római út 30. sz. alatt álló kereszt alkotója nem ismert, keletkezési dátuma 1891. Vélhetően a keszthelyi kőfaragó céh műhelyében készült, Kulcsár-Horváth István és felesége Szép Ilona állíttatta. Felirata ma már nehezen kivehető. A corpus és a Mária-szobor fémből készült..

4. állomás a Rodostó úti „Üdvösség keresztje”: Az öröm misszionáriusa – GPS: 46°48’29.4″N 17°28’20.8″E

A kereszt a Római út 2. számról lett áthelyezve a Rodostó út elejére, mivel annak az ingatlannak a tulajdonosa nem egyezett bele a telkén történő felújításba. A keresztet eredetileg Szeles Ferenc plébános saját pénzén állíttatta 1860-ban az Újhegyi szőlők határába. Nem messze tőle egy apró kápolna volt, amit az 1970-es években rossz állapota miatt lebontottak. A kereszt szentelésére a felújításkor, 2009. 08. 17-én került sor. Felirata: ”Nincs másban üdvösség.”

5. állomás a Péczer Sándor emlékhelynél álló Janka-kereszt: A felebaráti szeretet – GPS: 46°48’28.2″N 17°27’59.0″E

Az egykori „Janka-kereszt” darabjait Vasasszonyfa, Nemesgulács, Szigliget és Badacsonytördemic község ajánlotta fel, és egész keresztté Bodor István szobrász-restaurátor állította össze. A talapzat eredeti felirata: „Isten dicséretére állíttatta Janka János 1900.” A kereszt Péczer Sándor főjegyző emlékére 2010. március 17-én készült el , akit 1945. március 27-én. jegyzői miunkájának teljesítése közben szovjet katonák ezen a helyen lőttek le

6. állomás az Újhegyi kereszt: A munka szeretete – GPS: 46°48’21.4″N 17°28’41.6″E

A tördemici Újhegyen, szőlőültetvények mellett áll az a kereszt, melyet özv. Kácz Rózsa 1909 –ben állíttatott férje, Békeffy Pál és kislányuk, a korán elhunyt Békeffy Anna emlékére. 1909. év Szent Mihály ünnepén, a templom búcsúnapján áldotta meg Papp Imre plébános. Felújítását Bodor István végezte 2016. évben.

7. állomás Mindenki keresztje: A bűnbánat – GPS: 46°48’42.6″N 17°28’35.4″E

A badacsonytördemici régi temetőben álló keresztet 1860-ban Szeles Ferenc plébános állíttatta a temető bővítésekor. Alkotója nem ismert. Anyaga homokkő. E keresztnél minden elhunytért imádkozunk Mindenszentek ünnepén. Felirata: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki énbennem hisz, ha meghalt is él” (Jn 11, 25) Ebben a temetőben nyugszik dr. Pados János, dr. Péczer Sándor, Papp Imre plébános, Mild Mihály prépost, Debreczenyi Gyula esperes-plébános.

8. állomás a Németh-Kajdi kereszt: A tiszta szívűség – GPS: 46°49’01.8″N 17°28’33.3″E

Badacsonytördemic Nemesgulács felé eső határában álló keresztet 1860-ben állíttatta Németh István és Kajdi Erzsébet. Felújítására 2008. évben került sor, szentelését dr. Márfy Gyula érsek úr végezte 2008. október 12-én. Felirata: „Jöjjetek, hozzám mindnyájan kik munkálkodtok és terheltek vagytok és én megnyugtatlak titeket.” (Mt 11, 28) A Németh-Kajdi kőkereszt a Ranolder kereszt felújításának folytatásaként készült el. Vollmuth Péter polgármester beszédében elmondta, hogy a felújítás célja, hogy a felújított keresztek a nemzet egységét jelképezzék és hitet teremtsenek az emberekben Vértesaljai László atya úgy fogalmazott, hogy a helyreállított kereszt arra az erőre emlékeztet, amely a világnak értelmet ad.

9. állomás a Templom előtti kereszt: Bódi Mária Magdolna életét áldozza Krisztusért GPS: 46°48’41.4″N 17°28’24.6″E

A badacsonytördemici Szent Mihály plébániatemplom előtt álló keresztet 1824-ben állították, műemléki védelem alatt áll. Alkotója nem ismert, vélhetően a Keszthelyen működő kőfaragó céh műhelyéből került ki. A mai, újjáépített templom 100. éves évfordulójának ünnepére 2005. évben restaurálta Bodor István.

Forrás: Szakács Péter, Boldogok a tiszta szívüek, 2021

https://padrepeter.hu/bodi-maria-magdolna-imaut/

https://www.magyarkurir.hu/hirek/az-ujonnan-boldogga-avatott-bodi-maria-magdolna-hivatalos-eletrajza

https://www.bodimariamagdolna.hu/

Információk

A tájegységi érték megnevezése:

Bódi Mária Magdolna Imaút – a badacsonytördemici kőkeresztek útja

Szakterület kategória:

Tájegységi Értéktárba felvéve:

2025. december 1.

Értéktárba vétel száma:

14/2025

Felvételre vonatkozó döntés:

Értéktár, amelyben szerepel:

Badacsony-hegy Tájegységi Értéktár

Az érték helye, címe, helyrajzi száma:

A badacsonylábdi strandtól GPS: 46°47’25.4″N 17°28’26.6″E
A badacsonytördemici Szent Mihály templomig: GPS: 46°48’41.4″N 17°28’24.6″E

Az összes stáció koordinátái: GPS: 46°47’45.7″N 17°28’32.4″E > GPS: 46°48’13.6″N 17°28’22.9″E > GPS: 46°48’29.4″N 17°28’20.8″E > GPS: 46°48’28.2″N 17°27’59.0″E > GPS: 46°48’21.4″N 17°28’41.6″E > GPS: 46°48’42.6″N 17°28’35.4″E > GPS: 46’49’01.8″N 17’28’33.3″E

Források, hivatkozások: