Kisfaludy Sándor utca

1935. október 28-án, Kisfaludy Sándor költő halálának 91. évfordulóján avatták fel a Római úttól a Kisfaludy házig vezető utat, amelyet a költő emlékének adózva Kisfaludy útnak neveztek el.

Korábbi légifelvételek és térképek is mutatják, hogy ezen a nyomvonalon korábban is egy keskeny szőlőhegyi út húzódott, de az északi vasút (1909) majd a balatoni műút (1930) kiépülésével egyre több vendég érkezett a fővárosból Badacsonyba. A hegyre felvezető, autóval járható út nem csak a szőlősgazdák, hanem a jelentősen megnövekedett kiránduló népesség igényeit is hivatott volt kielégíteni.

A hegyközség és a község elöljárói a térség országgyűlési képviselőjének, gróf Esterházy Móricnak és Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszternek 1933-es badacsonyi látogatásán terjesztették elő a hegyre, a Kisfaludy házig vezető út modernizálásának tervét. Fabinyi miniszternek nagy szerepe volt a balatoni idegenforgalom kiépítésében, Badacsonyt és a Kisfaludy-házat az ország idegenforgalmának egyik központjává kívánta fejleszteni.

A badacsonyiak kérését a nemzeti becsület ügyének tekintette, és az előkészítő bejárást még abban az évben, az építkezést 1934-ben kezdték el. Befoglalták a Kisfaludy-forrás vizét, kiépült a vízvezeték, levágták a partoldalt, kétoldalt támfalakat építettek. Az út kövezésekor a hagyományos, élére állított technikát alkalmazták. A munkálatokat Zala vármegye építészeti hivatala irányította.

Az út közösségi összefogással épült. Az állam és a vármegye finanszírozása mellett a helyi birtokosok is hozzájárultak az építkezéshez. Az útépítéshez a követ herceg Esterházy Pál a helyi bazaltbányából ingyen biztosította, az út bővítéséhez az érintett birtokosok ingyen adták a szükséges területeket.

A Kisfaludy út a tervezett határidőre elkészült. A Római út és az új út kereszteződésénél egy emlékkövet (Fabiny-emlékkő) állítottak fel, amire mindazoknak nevét felvésték, akik segítették az út megépítését. A miniszter és az országgyűlési képviselő mellett szerepeltek azok a tulajdonosok is, akik az út megépítéséhez önként adtak részt saját területükből, így herceg Esterházy Pál, Malatinszky Ferenc főrendi házi tag, Ibos Nándor gyógyszerész és közéleti mindenes, a 20. század első felében a Badacsony borvidék életében kiemelkedő szerepet játszó szőlőbirtokos, Békássy István volt Vas vármegyei főispán, vitéz Szentkirályi Gyula huszárezredes, a Badacsonyi Pinceszövetkezet elnöke, Hertelendy Gábor tengerész zászlós, Ajtay Kovách Barnáné, szül. Bogyay Lenke neve is.

(Herceg Esterházy Pál a tulajdonában lévő egykori Kisfaludy présházat, amelyben 1908-tól irodalmi emlékszoba működött, a fejlesztések részeként egy szárnnyal bővítette, és 1936-ban borozót – Esterházy-borozó – nyitott, amelyet később vendéglővé alakítottak.  Ez lett az ikonikus Kisfaludy-vendéglő. A megnyitás évében a vendégek száma elérte a 10000 főt. Tervbe volt véve a Rózsakő közelében szálloda építése is, hogy Badacsony egész éves üdülőhelye lehessen „külföldieknek és magyaroknak”.)

A Fabinyi-emlékkő a negyvenes évek közepén nyomtalanul (!) eltűnt, de eltűnt a helyére állított, Veszprém Megyei Tanács VB által felállított fehér-szürkés mészkő is.

A Kisfaludy utat 2020-ban élménysétánnyá alakították. Mai elnevezése Kisfaludy Sándor utca. A lapos bazaltkővel burkolt betonfalon a környék épületeiről, templomairól, egykori szüretekről és egyéb emlékekről talál ismertetőt a Badacsony-hegyre látogató.

(Badacsony, 2025 R.I.)

Információk

A tájegységi érték megnevezése:

Kisfaludy Sándor utca

Szakterület kategória:

Tájegységi Értéktárba felvéve:

2025. október 24.

Értéktárba vétel száma:

16/2025

Felvételre vonatkozó döntés:

1/2024 TÉB hat.

Értéktár, amelyben szerepel:

Badacsony-hegy Tájegységi Értéktár

Az érték helye, címe, helyrajzi száma:

Kisfaludy út 1-3.
GPS koordináták: É 46.79241° x K 17.49313°
Kisfaludy út 28:
GPS koordináták: É 46.793022, K 17.495524

Források, hivatkozások: